Nagyapám mesél: Szüret

Nagyapám (Osváth István, 1929-2009) elbeszélése a két világháború közötti soponyai szüretekről, szüreti felvonulásokról.

"A szüretre már egy héttel előbb fölkészültünk. Kimostuk a hordókat. Ez úgy történt, hogy rudalló-kötéllel felhúztuk a hordókat, pár vödör vízzel át lett mosva majd be-einschlagóltuk. Hektónként egy szálat használtunk. Einschlagot lehetett venni a Kohn Izidor boltjában, vagy Fehérváron, amikor mentünk a piacra. A kád is fel lett fordítva, körbe szórtuk homokkal, vizet öntöttünk rá, hadd dagadjon. A szüret ideje mindig ki volt hirdetve. Attól az időtől kezdve nyitva voltak a kapuk, meg lehetett kezdeni a szedést. Ez mindig az időjárástól és az éréstől függött. Amikor meg volt, hogy mikor szüretelünk, voltak híva mindig asszonyok napszámba segíteni. Ezek reggel jöttek, hozott mindegyik egy vödröt, kést, meg egy üres literes üveget mustnak, mivel egy vödör szőlő, meg egy üveg must volt a napszám. Addigra már a család lovaskocsival kiment a szőlőbe rendezkedni. Reggelire mindenik kapott egy karé' kenyeret, aztán csipegetett hozzá szőlőt. A háziasszony nem szedte a szőlőt, hanem főzte az ebédet. Ebédre általában birkagulyás volt meg diós, mákos, káposztás kalács. Az asszonyok szedték a szőlőt, tíz-tizenöten. Volt két-három puttonyos – a fiatalemberek – akik hordták. A présházba hordták be, vagy ha messzebb volt a présház – nekünk is volt a hegyen kívül is szőlőnk – akkor lovas kocsin voltak fahordók, abba lett öntve, és ha megtelt, akkor vitték a présházba. Addig letettek egy hordót a földre, abba öntötték a szőlőt. A présházban volt a kád, azon a daráló. Amíg nem volt daráló, addig a kádban tiporták zsákokban a szőlőt. A kád a pince lejáratánál volt, volt benne egy csap. A csapon a lé a csatornyába folyt, ez vagy fából volt kivájva vagy deszkából csinálták. A csatornya ment végig fejmagasságban a pincesípon, azon folyt le a lé a szapullóba (kisebb kádféle), ami a pincében volt. A szapullóból finakkal (fából készülő nyeles edény) lett kimerve a fertályba. A fertály kb. 14 literes. A hordón volt a tőtike*, azon keresztül ment a lé a hordóba. A kádból kivették a törkölyt, ami nem folyt le, azt kipréselték fapréssel. A törkölyt, amit kétszer kipréseltek, fahordóba tiporták, abból főzettek pálinkát. A férfiak éjjel ottmaradtak préselni, a szedés is volt, hogy két-három napig tartott. Olyan 40-50 hektó szokott lenni. Amikor éjjel ott maradtak préselni, a hegyőr mindig bement mindenhová körülnézni. Akkor meg lett kínálva, ivott egy deci bort, aztán ment tovább. Szüretkor vacsorára húsos káposzta volt, birkahúsból. Arra még ittak mustot, aztán másnap úgy fostak, mint a murányi kutya. Amúgy egészséges borok voltak, nem volt akkor még cukrozás. Igaz, csigert, kapásbort szoktak csinálni. Mikor leeresztették a szín levet, a kádba vizet öntöttek és úgy préselték ki. Azért hívták kapásbornak, mert nyáron kapáláskor a napszámosokkal azt itatták. Hát így zajlott le abban az időben a szüret a soponyai hegyen."

* tőtike - kisebb, kádhoz hasonló faedény, a fenekén lyuk és ehhez csatlakozó, kiálló cső van; a hordó felső nyílására helyezik 

"A szüreti felvonulásra már két héttel előbb szoktunk készülni. Estefelé felültünk a lóra, kimentünk a Lómezőbe, ott durrogattunk a korbánccsal, hogy a lovak szokják a hangot. Úgy kellett ám durrogatni, mi'ha háború lett volna. Mink – csőszlegények – tíz-tizenöten szoktunk lenni. Bő gyolcsgatyában, borgyuszájú ümögben (bő ujjú ing) voltunk. A csizmán táncsarkantyú volt, a derekunkra a leány – akinek udvaroltunk – piros pöttyös kendője volt kötve. A vállunkon csutora volt (2-3 literes, fából készült edény, szíjjal volt felakasztva), veszett vékonyan adta, meg kellett tanulni inni belőle. Korbáncsunk is volt, karikás ostor, rafia sudárral. A fejünkbe fekete, árvalányhajas kalap. A csőszleányok magyar ruhában – párta, pruszlék – voltak. Ökrös szekéren álltak, úgy danútak (énekeltek) végig. Hintón mentek a bíró, meg a bíróné. A kisbíró is velük volt, aki megálláskor tréfás dolgokat dobolt ki. Külön kocsin voltak a cigányok, ezek a fiatal gyerekek korommal voltak bekenve, szakadt rongyokba öltöztek. Leugráltak a kocsiról, a nézelődőket bekenték korommal, úgy kéregettek. Estére fel volt díszítve a kocsma – később a harmincas évek végétől a kultúrház – méghozzá úgy, hogy a plafont tele aggatták szőlőfürtökkel. A csőszlegények és csőszleányok figyelték, ha valaki leszakított egy fürtöt, annak pár forintot be kellett fizetni a hegyközség pénztárába. Éjfél után már ingyen lehetett letépni azokat. Mindig cigányzene volt, nagy volt a hangulat, jó nagy verekedések is szoktak lenni."

Forrás: Strohéber József szakdolgozata